Teltházas volt az idei debreceni DESZKA Fesztivál
március 14. 20:14 ingyenesGazdag szakmai programok és teltházas színelőadások jellemezték a vasárnap este véget ért IV. DESZKA - Kortárs Magyar Drámák Fesztiválját, amely minden eddiginél több programmal várta egy héten át az érdeklődőket - összegezte a rendezvénysorozatot Vidnyánszky Attila, az eseménynek otthont adó debreceni Csokonai Színház igazgatója vasárnap. Az igazgató a vasárnap esti záró előadást megelőzően elmondta: a korábbi évekhez képest mintegy harmadával több előadást tartottak, ez a szám is mutatja a fesztivál fejlődését. Az idén 24 kortárs darabot adtak elő négy helyszínen.
Ray Charlesról szóló musicalt visznek színpadra a Broadwayn
március 13. 08:46 ingyenesRay Charlesról, a legendás zongoristáról és énekesről szóló musicalt mutatnak be az őszi szezonban a Broadway színpadán. Az Unchain My Heart premierjét november 7-én tartják, de a szereposztást egyelőre még nem hozták nyilvánosságra. A zenés darab producere, Stuart Benjamin elmondta, hogy Suzan-Lori Parks Pulitzer-díjas drámaíró könyve Sheldon Epps rendezésében kerül színre. Benjamin több mint egy évtizeden át dolgozott együtt a néhai énekes sztárral és ő volt a Ray című film producere is, amelynek címszerepét Jamie Foxx alakította, aki játékáért elnyerte az Oscar-díjat.
Mundruczó Kornél Delta című filmje Manhattanben
március 12. 19:51 ingyenesHa az ember olyan mozira ül be, ahol a legélénkebb szereplő a főhős házi teknőce, tudni lehet, hogy különleges filmről van szó, és a Delta nem okoz csalódást - írta a The New York Times kritikusa annak kapcsán, hogy Mundruczó Kornél díjnyertes filmjét péntektől vetítik Manhattanben, a Cinema Village filmszínházban. Kifejező látványvilágú, érzelmileg sűrű dráma - írta a tekintélyes napilap a magyar rendező filmjéről, amely a 2008-as Magyar Filmszemlén fődíjat kapott, és ugyanabban az évben Cannes-ban elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének díját is.
Guy Ritchie filmre viszi Artúr király legendáját
március 11. 15:39 ingyenesSherlock Holmes után újabb klasszikus figurához nyúl Guy Ritchie: arra készül, hogy filmre vigye Artúr király és a kerekasztal lovagjainak legendáját. A brit rendező a modern közönség igényeihez szabná az alkotást, amelynek forgatókönyvírója a Trainspotting című film révén ismert John Hodge. Sajtóértesülések szerint Ritchie már alá is írta a szerződést a Warner Brothers Stúdióval. A rendezőnek legutóbbi filmjével, Sherlock Holmes kalandjainak újjáélesztésével sikerült a tengerentúlon is megvetnie lábát. A Robert Downey Jr. és Jude Law főszereplésével készült mű 470 millió dolláros bevételt hozott, ez pedig Hollywoodban is eladhatóvá tette Ritchie nevét.
Arcok a 20. századból - megnyílt az MTI Várkonyi-kiállítása
március 11. 12:24 ingyenesA múlt század harmincas-ötvenes éveinek egyik legjelentősebb magyar portréfotográfusa, Várkonyi László eddig soha be nem mutatott felvételeiből rendez kiállítást a Magyar Távirati Iroda. Az Arcok a 20. századból címet viselő tárlat csütörtökön nyílt meg a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) új székházában, és április 9-ig tekinthető meg, hétköznapokon 9 és 19 óra között. Mint Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke elmondta, a Várkonyi-tárlat megnyitójával egyben a Vörösmarty utcai épület kiállítási termét is felavatja a szövetség.
